Istennek hála, újra beindult a játék, a 10. feladvány szerencsére népszerűbb volt, mint az őt megelőző! A leggyorsabb megfejtőnk Csorba-Simon Eszter volt, Kozármislenyről, úgyhogy ha még egy nyertesünk lesz onnan, meglesz a város mesterhármasa. :) Most, hogy már hőn szeretett Sherlock Holmesom előtt is leróttam a tiszteletemet, folytatódhat a móka!
Az előző bejegyzésem, a rafflecopteres számláló nem harap ám: fel lehet rá jelentkezni e-mail címmel és facebookos azonosítóval, aztán március 15-én sorsol egyet, és hárommal többen lesztek nyertesek, ennyi az egész! Ha bepötyögitek a Google-ba, hogy "International book giveaway", számos hasonlóval találkozhattok külföldi bloggerek oldalán. Most így divat könyvet ajándékozni, hát én sem akartam elmaradni, és gondoltam, úgyis vannak olyanok, akik nem szeretik a gyorsasgái versenyt, vagy nincs idejük rejtvényeken agyalni. Itt a lehetőség, hogy Fortunára bízzák magukat, csak rajta! Ami a rajzokat illeti, azok se árasztották még el a postafiókomat, úgyhogy kitolom a felhívás határidejét március végéig, hátha a tavaszi napsugarak több ihletet hoznak!
Most pedig a beígért feladvány a 11. könyvért:
"Csodás bazár, balga ló,
ma semmi sem kapható!
A mondat egy anagramma,
bár egy kicsit be vagy csapva:
az utolsó három szó
sajnos nem használható!
Nélkülük kell keresned
az írót és a műcímet!"
Hajrá, Emberek!
V.J.
2012. február 28., kedd
2012. február 23., csütörtök
Három könyvet vigyen el a vakszerencse :)
Jelentkezz fel, és talán Te leszel az egyike a három szerencsés nyertesnek! A "giveaway" eredetileg csak Magyarországra szólt volna, de amilyen sok magyar él külföldön is, ezennel nemzetközivé teszem! :) Ha tudsz magyarul, jelentkezz!
2012. február 21., kedd
Ahoi!
Szeretettel üdvözlök minden új és régi játékost! A 9-es feladványom annyira jól sikerült, hogy máig üresen kong a postaládám a megfejtésére várva, úgyhogy szabad a gazdát kiáltok!
A helyes megoldás: Karinthy Gábor: Gondolataimnak őre
Őfelségét, Fájdalomherceget Karinthy Márton "Ördöggörcs" című könyvéből lehet jobban megismerni, a sorskegyelt öccs pedig Karinthy Ferenc (Cini) volna. Maga a vers a költő "Én, Fájdalomherceg" című kötetében található, ami ugyan elég borús hangulatú, de szép versekkel ajándékozza meg az olvasót. REKLÁM VÉGE :D
Az új feladványomhoz alapszintű angol nyelvtudás és persze némi furfang szükséges!
"What's on? Is my friend...?

Ízlelgesd e két mondatot!
Ha nem kérdezed, de állítod,
egyre ismételve őket,
nem hallod többé kettőnek!
És ha egyetlen mondat lenne,
másképp írva, de ugyanígy ejtve,
vajon melyik karakter
pipázó száját hagyná el?"
Ha nem kérdezed, de állítod,
egyre ismételve őket,
nem hallod többé kettőnek!
És ha egyetlen mondat lenne,
másképp írva, de ugyanígy ejtve,
vajon melyik karakter
pipázó száját hagyná el?"
A szóban forgó regényhős nevét szokás szerint az 50konyv@gmail.com -ra várom, a meseillusztrációkkal együtt, ha valakihez az előző bejegyzésem kihívása jobban illene!
Jó fejtörést!
V.J.
Jó fejtörést!
V.J.
2012. január 26., csütörtök
Ügyes kezek figyeljenek! :)
Kedves Játékosok!
Úgy tűnik, mindenkinek sűrű volt a januárja, hiszen még mindig nem érkezett megfejtés a legutóbbi feladványra, ezért még egyszer meghirdetem:
"Hercegi rangra a Fájdalom emelte -
öccse volt inkább a Sorsnak kegyeltje,
s versének címében megszólít egy strázsát,
ki azt őrzi meg, mi fején cikáz át!"
A megfejtést szokás szerint az 50konyv@gmail.com - ra küldhetitek, ne adjátok fel!
Ha pedig a lankadó érdeklődésnek az lenne az oka, hogy már unjátok a rejtvényeket, egy más típusú kihívás elé állítanálak benneteket:
Tavaly zajlott le a nagy sikerű Magyar mese pályázat, amelynek eredménye egy csodaszép mesekönyv, a "Kárpátok kincse" lett. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a beküldött három mesémből egy bejutott, amihez így készült egy illusztráció is. Én magam sosem tudtam különösebben jól rajzolni, ezért nagy élmény volt számomra látni, hogy egy ember, aki nem is ismer személyesen, hogyan kelti életre a történetemet. (A Mah-ree Nokkal ugyanez volt a helyzet, azzal a külön örömmel fűszerezve, hogy azt az egyik legjobb barátnőm illusztrálta). Ezért itt és most belinkelem nektek a három mesét, amit annak idején elküldtem a pályázatra, és ha kedvet éreztek magatokban ahhoz, hogy rajzoljatok/fessetek hozzá valami szépet, amit aztán nem bántok, ha közzéteszek a blogon, ragadjatok ceruzát és ecsetet :)
Annak külön örülnék, ha valaki közületek, akinek gyerkőce van, bevonná a lurkót is a játékba, hiszen a Mesék Birodalmának ők a legszívesebben látott vendégei! Ez utóbbi esetben a könyvnyeremény mellé járó kincs a gyermeket illetné (mivel maga a könyv nem kisgyermekeknek való!), ezért ha valaki ilyen rajzot küldene nekem, írja meg az e-mailben a gyermek nevét és korát, hogy megtaláljam a kis nyertes(ek)nek megfelelő kincset!
A három mese:
Muki, a gyugyómanó
http://www.mesepalyazat.hu/content/muki-gyugyomano
A kakukkfészek
http://www.mesepalyazat.hu/content/kakukkfeszek
A Dömötör-torony kísértete
http://www.mesepalyazat.hu/content/domotor-torony-kisertete
És még egy, a ráadás:
A három kiscsillag
http://iroklub.napvilag.net/iras/40506
A rajzokat, festményeket e-mailen elküldhető formátumban várom február végéig, és kérnék hozzájuk egy nyilatkozatot, hogy a kis/nagy művész hozzájárul ahhoz, hogy a művet feltöltsem ide a blogra! :)
Sok sikert minden vállalkozó kedvű játékosnak, vigyétek hírét a játéknak!

2012. január 8., vasárnap
Üdv 2012-ben! :)
Kedves Játékosaim!
Mindenek előtt boldogságos új esztendőt kívánok mindannyiótoknak, annyi jóval, amennyi csak belefér ebbe a sokadik világ végés 2012-be!
Nem feledkeztem ám el a játékról, csak hát a cudar valóság az, hogy most más, vaskosabb, ám fele annyira sem szórakoztató könyvekhez vagyok láncolva, de egyszer csak elfogynak majd a vizsgák, és akkor megint heti rendszerességgel jöhetek.
A másik ok, amiért régen jártam erre, hogy kicsit csalódott vagyok, mert sem a fáraós, sem a másik érmés megtaláló nem jelentkezett a nyereményért - csak ennyit tudok nekik mondani: csirkék! Mennyi bátorság kell ahhoz, hogy egy megoldást elküldjenek egy e-mail címre??? Sebaj, több marad nektek!
Ami a legutóbbi megfejtést illeti, miután elhintettem egy kis segítséget, Török Csilla lett a nyertes, elsőként kihámozva "Jostein Gaarder: A történetárus" című könyvét az anagrammából. A következő feladványomat - ha minden igaz, a 9-es számú könyvre, bár a borítékok miatt két szám kimaradt - még decemberben közzétettem a Napvilág Íróklubon, de nem érkezett rá megfejtés, talán Ti több sikerrel jártok vele:
"Hercegi rangra a Fájdalom emelte -
öccse volt inkább a Sorsnak kegyeltje,
s versének címében megszólít egy strázsát,
ki azt őrzi meg, mi fején cikáz át!"
Nem is vészes, igaz? Jostein Gaarder után szerintem ez felüdülés :P
Olajozzátok be agytekervényeiteket, mert jön az újabb rejtvényáradat, meg más is, de erről majd a következő bejegyzésben!

2011. november 21., hétfő
Mentőöv
Úgy tűnik, végre sikerült nehezet kérdeznem :)
No, de a játéknak nem az a lényege, hogy gonosz manóként vihogva dörzsölgessem össze a két tenyeremet, ezért adok egy kis segítséget az előző anagrammához:
Egy férfi írót keressetek, kinek hazája fjordok földe.
(Az "ú" az, kinek vesszejét a megoldás nem örökölte.)
Menni fog? Várok rátok, az új feliratkozót pedig szeretettel üdvözlöm, már volt tőle egy helyes megoldásunk, talán ezúttal ő lesz a leggyorsabb...
Hajrá!

2011. november 16., szerda
Úgyse mered!
Ez volt az a gombosnak festett trafó – vagy micsoda -, ami az ötletet adta, hogy lezárjak néhány borítékot „Úgysem mered felbontani/kinyitni” felirattal. Eddig még nem is merték, legalábbis úgy tűnik, pedig a fáraó is egy ilyenben bujkál, sőt az a kutyafejű tatár (Egyiptomban isten) is, aki két reménybeli játékost a könyvhöz juttatna. Szóval, aki ilyen borítékkal találkozik, ne legyen rest kinyitni, nem harap!
No, de amíg ezek a borítékok vándorolnak, itt egy újabb anagramma, kicsit nehezebb az előzőnél, némi csavarral ellátva:
„Endre taron itta-e új, sárga sörét?”
„Endre taron itta-e új, sárga sörét?”
Anagrammám nem egyszerű,
mert bizony az egyik betű
csalóként hord vesszőt magán;
de hogy melyik, az már talány!
(A megfejtésben nem viseli,
helyesírást így szereti!).
mert bizony az egyik betű
csalóként hord vesszőt magán;
de hogy melyik, az már talány!
(A megfejtésben nem viseli,
helyesírást így szereti!).
Bizony, megint az átkozott szesz :P A szerzőt és a címet a szokásos helyre (50konyv@gmail.com) kérem újabb – és régebbi, de még nem elég gyors – játékosaimtól, csak bátran!
Előző nyertesünk Bojtor Iván volt, Veszprém mellől, aki már az első anagrammát is jól fejtette meg, csak akkor lecsúszott az első helyről; de bölcsen feliratkozott a blogra, így az elsők között tudta meg, mikor került fel új bejegyzés, és voilá; a második kör már az övé volt! (Ezt javaslom a többieknek is, senki ne adja fel, még csak a 8. könyvnél tartunk!
Még egy közérdekű információm van, ezúttal játékon kívül: a www.lucifairyworks.com csodaszép illusztrációi mellett most már webshop is működik, ahol Bálint Mariann gyönyörű festményei közül lehet válogatni, vagy éppen újat megrendelni! A gyermekirodalom képviselőinek és kedvelőinek külön ajánlom, hogy nézzenek be, és vigyék hírét, amerre csak járnak!
Jó játékot!
V.J.
V.J.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bubifóliát a törékeny remények köré No.5 - Anonim impulzusvásárlók kihívása
Kedves Blogolvasók, kik erre az elhagyatott oldalra tévedtetek! Amikor először hallottam róla, hogy létezik ez a kezelés, amivel meg lehet m...
-

Legkedvesebb Játékosaim! Biztos izgultok már a finis miatt, hogy vajon milyen lesz az utolsó feladvány – bevallom, még én sem tudom :P ...
-
Salve, Giocatori! Az „50 könyv” blog első bejegyzésétől számított több, mint 11 év elteltével újra összeültem a helytartóval és a manókkal...