46 - A három manó visszatér MEFEJTVE

Üdv, Játékosok!

Hát hol is kezdjem… Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy ugyan mi a csudát lehet szöszmötölni majd’ két hónapig egy feladvánnyal, vennék egy nagy levegőt felborzolt idegeim csillapítására, és finoman visszakérdeznék: próbált már Kend/Kegyed manót engesztelni? Mi több, nem is egyet, de mindjárt hármat?

Amikor mindössze egy nappal a 45. könyvért meghirdetett versenyt követően beérkezett Porvay Attila megfejtése (Tóth Árpád: A holdkóros apród története), amit aztán több is követett, kis manóim úgy megsértődtek, hogy már-már azt hittem, hogy a kulcsokat sem adják oda végül.

- Csalás! Arcátlan, szemérmetlen csalás! – hőbörgött a középső, miközben apró, összeszorított ökleivel a levegőbe csapkodott, mintha le akarná teríteni a kudarcot.

A legifjabb keserves sírásra fakadt, szégyentől roskadó vállai még a tényleges termeténél is kisebbnek láttatták.

- Nos… - köszörülte meg a torkát a legidősebb, aki úgy tűnt, nem hagyja annyiban a dolgot, bár becsületére legyen mondva, átnyújtotta a saját kulcsát, és szigorú tekintete láttán az öccsei is így cselekedtek – Ez valóban hallatlan, sőt, mondhatni tűrhetetlen, úgyhogy ide a 46. könyvvel, aztán egy hónapig ne is lássunk!

Nevessen ki, aki akar, de a három apróság olyan bősznek tűnt abban a pillanatban, hogy nem mertem ellenkezni, és át is adtam nekik a soron következő Mah-ree Nokot.

Szaporán dobogó szívvel tértem vissza az erdejükbe egy hónap múlva, ahol már vártak rám, büszkén kihúzott háttal.

- Konzultáltunk Kobak apóval – vetette oda foghegyről a legidősebb – Készen állunk a következő körre!

- Úgy bizony! – bólogattak hevesen a testvérei, majd a kezembe nyomtak három papírfecnit.

- Ejha… - nyögtem ki, miután átfutottam azokat, ők pedig elégedetten vigyorogtak.

- Neked sem mondjuk meg a megoldást – szegte fel az állát a legifjabb – Majd meglátjuk, van-e merszed olyat feladni, amire Te sem tudod a választ! (nem volt) – azzal ott is hagytak.

Azóta eltelt még egy hónap, és már sejtem, hogy „mire ment ki a játék”, de hallgatok, mint a sír, lássuk, Ti mit kezdtek vele!     

Az első papíron, amit a legifjabb manótól kaptam, egyetlen mondat állt egy hatalmas smiley kíséretében:

"Hurrá, én voltam!"

A középső manófivér ismét egy verssel állt elő, de most hiánytalanul:

"Ha annyi éves lennék, ahány évszak,
s azt annyival szoroznám, ahány hónap,
majd kivonnám belőle, ahány magyar betű
- láthatod, eddig igazán egyszerű -,
birtokában leszel annak a számnak,
ahány betű híja az anagrammának."

A legidősebb manó cetlijén egy számsor és egy kép állt:

12-3-17-15 ("Fel is cserélheted őket tetszőlegesen!" – írta, kacsintós smiley-val)

Hát, meg kell hagyni, ezúttal valóban jól elbújtatták a szerzőt és a könyvcímet, ezért kikönyörögtem tőlük, hogy hadd adjak Nektek egy kis mentőkötelet, de csupán két szót (na jó, ténylegesen hármat, de ebből kettő összetartozik) engedtek nekem, és azt se szívesen, szóval kapaszkodjatok ezekbe, ha elakadtok:

New York, félvér

Talán akadnak köztetek, akik eme közreműködésemmel hamarabb megfejtik a feladványt az én egy hónapomnál, én mindenesetre drukkolok Nektek, hiszen már nincs sok hátra…Várom a megoldásokat az 

50konyv@gmail.com – ra, mint mindig!

Üdv:

V.J.