Összes oldalmegjelenítés

2012. szeptember 29., szombat

Rímeljetek II - középfok MEGFEJTVE

Sziasztok!

Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: annyi idő után végre ismét egy urat köszönthetünk a nyertesek sorában! Ezúton is gratulálok Gáspár Csabának, aki elsőként küldte be a 34. könyv rejtvényének megfejtését (Vavyan Fable: Szennyből az angyal).

A 35. könyv majdani gazdájának azonban nem lesz elég rímelnie, mert a négy hiányzó szó ezúttal nem magát a művet adja ki, hanem csupán anagrammája annak és a szerzőjének. Annyit azért segítek, hogy magyar írót rejtenek a betűk, és a műcím, hogy úgy mondjam, "dallamos" :)
Ennyi felvezetés után jöjjenek a csonka versikék:

Rímállat az ürge,
ha jelzője a ____________.

Basszusként nem hitték rólam,
hogy megy majd a felső _____________.

Mondókában nagy a hasa,
pedig ő egy kicsi ___________.

E szék olyan, mint egy bide,
józan ember nem ül _________.


No igen, erős túlzás lenne azt állítani, hogy ezek itt költői pályafutásom csúcspontjáról csippentett gyöngyszemek, de a célnak tökéletesen megfelelnek. :) De a játékot félretéve, ha szép verseket szeretnétek olvasni, akkor szerezzetek be egy példányt Hütter Márta "Modern zsoltárok" című kötetéből!

A megfejtéseiteket pedig továbbra is az 50konyv@gmail.com - ra várom!

Üdv:
V.J.

2012. szeptember 19., szerda

Rímeljetek! - MEGFEJTVE

Üdvözlet, Játékosok!

Hihetetlenül gyorsan elrepült ez a hét is, új nyertesként ezúttal Vonák Barbarát köszönthetjük, Budapestről! Mivel épp csak egy szusszanásnyi időm van, nagyon rövid leszek: a 34. könyvért szerzőt és műcímet kell beküldenetek, a rejtvény pedig egy csonka vers, amelynek homályos foltjait Nektek kell kitöltenetek! Ha megtaláljátok a hiányzó szavakat, egy "az" kivételével már meg is kapjátok a helyes megfejtést, de azt jelzem, hogy mivel nem tudom, hogyan ejtik az író nevét országában, úgy fog rímelni, ha magyarosan mondjátok... No, ennyi felvezetés után jöjjön a csonka opusz:

Lejött hozzátok, de nem a Mennyből,
hanem inkább mocsokból és ________________.
Szárnyakon jött mégis, édeni hanggal,
fején glóriával, hiszen ő egy   ________________.
Ha rájöttél már, a könyvemre csapj le!
(A szerző neve ____________   _____________.)


Talán már unjátok, de az újak kedvéért ismét és ismét leírom: a megfejtéseket az 50konyv@gmail.com -ra küldjétek! Remélem, nem riadtok vissza az újfajta rejtvénytől - bevallom Nektek, a megoldás könyvet még nem is olvastam, csak egy ismerősöm ajánlotta melegen, és a címe tényleg figyelemre méltó, ezért gondoltam, bevonom a játékba! :)

Szép napot!
V.J.

2012. szeptember 12., szerda

Harminchárom!

Kedves játékosok!

Örömmel tapasztaltam, hogy a kis angyal akció némiképp felpezsdítette a játékot, vagyis a "régiek" visszajárnak! :) Nagyon helyes, itt a helyetek!

A "sárkányfejek" nyertesei: Tóth Mária (Mezőcsát) - övé lett a 30. könyv, Móra Ferenc Dióbél királyfijának megfejtőjeként; Török Csilla kis angyal fáradozása nyomán Sárai-Szabó Regina (Kecskemét) kapta meg a 31. könyvet, a 32-et pedig Harnos Szilvia (világszép Szeged - minden elfogultság nélkül :)) vihette haza. Gratulálok mindannyiuknak, leljék örömüket az új könyvükben!

Most pedig a 33. könyvért szóljon egy nyúlfarknyi feladvány, amelybe egy fogalmat (érzelmet) rejtettem, és némi idegennyelv-ismeret is szükséges lesz a megfejtéséhez:

"Lehet zöld, avagy sárga -
angol és magyar ezt másképp látja.
Akárhogy is, nem túl szép...
Ezt fejtsd meg a könyvemért!"


Várom villám válaszaitokat az 50konyv@gmail.com - ra, és ne felejtsétek el betűfaló ismerőseiteket is meghívni a játékba!

Üdv:
V.J.

2012. szeptember 5., szerda

Háromfejű sárkány MEGFEJTVE

Üdv Mindenkinek!

Úgy tűnik, kiment a játékom a divatból, mert a 31. rejtvényre is egyetlen, árva megfejtést kaptam csak, azt is egy klubtársamtól, aki a nyereményt visszaajánlotta a játékba... Én azonban optimista vagyok, és várok türelmesen a "jedik" visszatérésére, ezért feladom az új fejtörőt is, a még megfejtetlen korábbiakat pedig alá biggyesztem!

Régebbi nyerteseim, Titeket pedig ezennel visszahívlak a játékba, és újra meghirdetem a "mások kis angyala" akciómat: ha valaki már nyert, de elsőként küldi be a helyes megfejtést, akkor megjelölhet egy számára kedves személyt, akinek meglepetésként kipostázzuk a könyvet! Az ilyen játékosoktól azt kérném, hogy a megfejtést tartalmazó e-mail tárgymezőjébe ezt írják: "Kis angyal szeretnék lenni"!

A 32. könyv leendő gazdájának/kis angyalának az eddigiektől eltérő rejtvénnyel kell megbirkóznia, amelyet remélem, mindannyian élvezni fogtok! Témának ezúttal a testvéreket választottam, és igyekeztem minél több műfajból elővarázsolni az ismertebbeket. A feladat pofonegyszerű: írjátok le egy lapra a megfejtéseket, és mindegyikben karikázzátok be azt a betűt, amelyiknek a sorszámát a zárójelbe írtam! Az így kapott könyvcímet kell elküldenetek az 50konyv@gmail.com – ra mihamarább, és már küldöm is a nyereményt a leggyorsabbnak! A 7. pontnál csak keresztnevet kérek, erre figyeljen mindenki!
A kérdések a következőek:

1.      Sherlock Holmes bátyjának keresztneve (1)
2.      Csehov ennyi nővérről írt (4)
3.      A fiatalabb Leandros fivér keresztneve (1)
4.      Aladár, Piroska, Adorján, Dorottya, Demeter, Tihamér és Balázs ilyen jószágok voltak (1)
5.      Bibliai testvérgyilkos (1)
6.      A legifjabb Karamazov testvér (4)
7.      „Rókalelkü bátyja” György névre hallgatott (6)

8.      Móra Ferenc meséjében ilyen szájú a mesélő Böske húga (3)
9.      Vacak ennyiedik testvér lett a mese szerint (2)
10.  Ödön, Richárd és Jenő családi neve (6)
11.  Akit bátyjai eladtak a Biblia szerint (2)

Szorgalmi feladat: aki csak teheti, részesítse ölelésben vagy férfias vállon veregetésben a testvérét/testvéreit – különleges ajándék, ha az ember nem egyke, becsüljük meg! :)

A 31. könyvért ez volt a feladvány, még megfejtésre vár:



"Se foga, se körme, mégis mardos Téged,
 jelezve számodra
 éltető szükséget.
 S bár nem tűz, oltanod kell;
 de tudd, nem lehet vízzel!"

A 30. könyvért pedig ezt kellene megoldani:

"Nevében egy betű plusszal
 időt ketyegtető szó van;
 mesehőse aprósága
 gúny tárgya volt,
 s nagy nyomorban
 élt családja - kisinas lett,
 aztán Kossuth-katona!
 Fejtsétek meg rejtvényemet,
 s könyvemnek lesz otthona!"

Hát ennyi, a sárkány három fejét nyessétek le furfanggal!

Szép napokat és fergeteges évkezdést kívánok mindenkinek!

Üdv:
V.J.