2013. augusztus 21., szerda

45 - A három manó MEGFEJTVE

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három furfangos, ám önhitt manó - fivérek -, akik fennhangon hirdették, hogy náluk élesebb eszű teremtmény még nem járt ezen a kerek földön. Dicsekvésükre sokan rábólintottak, de még többen csak rálegyintettek, nem igazán vették őket komolyan. Ez igencsak bosszantotta mindhármukat, ezért megfogadták, hogy minden alkalmat megragadnak leleményességük bizonyítására, vagy csorbuljon ki a fülük hegye!

Ez a fogadalom vezetett az én ismeretségemhez is e három manólegénnyel, mert már épp kezdtem kifogyni az ötletekből, hogy milyen feladványokat adhatnék a játékosaimnak, amikor hírüket vettem, és üzentem is értük azon nyomban: ha valóban olyan agyafúrtak, hát rejtsék el a 45. könyvet egy olyan feladvány mögé, amit csak a legrátermettebbek tudnak megfejteni!

Összenéztek, kacsintottak, felém pedig bólintottak, s már vitték is a könyvet egy fából faragott ládába, amin három lakat is van, és a kulcsokat csak akkor adják át, ha valaki megfejti mindhármuk találós kérdését.

A legidősebb most ravasz mosollyal az ajkán áll elétek:

- No, emberek és embernék, hosszas töprengés után úgy egyeztünk meg a fivéreimmel, hogy én adom meg az elrejtett költemény témáját, vagy "meghatározó motívumát", ha úgy tetszik. Jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el! Íme, így szól:

Nem eszed meg, s nem használod,
szemed előtt mégis elfogy,
s bár nem tölti senki újra,
teli lesz egy hónap múlva!  

A középső olyan izgatott, meg sem várja, míg megfejtitek ez első feladványt, már mondja is a magáét:

- Én mondom a költőt, én mondom a költőt! De csak ha Ti is költötök, mert én ugyan számra nem veszem a nevét!

Szelíd költő szép szavai
rímekbe font melódiák,
keze alól gyöngyszemekként
peregtek az elégiák.

Kezelni hiába próbálták -
korán elment ...........................!

- Nem mondom ki, nem mondom ki! - kacag komiszul, hogy a hasát kell fognia közben.

A harmadik elégedetten húzza ki magát, hiszen most már rajta a sor.

- Csalafintaság ide, csalafintaság oda, azért úgy tisztességes, ha elárulom, az idősebb bátyám témája nem egy versét ihlette az ifjabb testvérem által elbújtatott költőnek... Úgyhogy most figyeljetek csak igazán, mert a kulcsszót, ami a feladott vers címében is szerepel, csak tőlem tudhatjátok meg!

Mi csörög  zsebedben? Mi csörög tárcádban?
Mit nem adsz oda a koldusnak, arcátlan?
Bár nem nagy érték, érdekli a rablót -
ez pedig nem más, mint a Te ...................................!


- Én sem mondom ki! - csapja össze a két tenyerét, és versenyt vihog a fivéreivel.

A játék tisztaságának kedvéért a helyes megfejtést (költő és verscím) továbbra is hozzám kell küldeni az 50konyv@gmail.com -ra, én pedig ünnepélyes keretek között fogom felnyitni a ládát, és küldöm el a győztesnek a könyvet. Sok sikert mindenkinek, közeledünk már a finishez!

Üdvözlettel:
V.J.

U.I.: A 44. könyv Egerbe vándorolt Karácsony Boglárkához, aki valószínűleg nem is sejtette, hogy Cecelia Ahern "Ahol a szivárvány véget ér" című könyvének olvasása egy nap lakatot feltörő kulcs lesz! :) Itt is gratulálok neki! 


2013. június 29., szombat

44 - Kódolj, kombinálj! MEGFEJTVE

Legkedvesebb Játékosaim!

Több, mint három havi blogcsendkirály után végre visszatérhetek hozzátok, és hatalmas virtuális ölelés, amiért ekkora kihagyás ellenére sem iratkoztatok le! Hálából olyan feladványt kaptok, amilyen még nem volt... Soha... Egyszer sem... Muhaha!!! (Ezt a "sátáni" kacajt például biztos tudjátok, kitől idéztem, de ez túl könnyű lenne :))

Első lépésként adok nektek egy kódot: 8434... Akár fel is bonthatjátok elemeire, "hátha" úgy még jobb: 8-4-3-4 

Második lépésként kaptok három szót és egy nevet, melyeknek első ránézésre semmi közük nincs egymáshoz, de legalább ABC-rendben állnak: Aha, Cecelégy, Ernő, Lián

Most, hogy léptetek kettőt, álljatok meg! A kód felhasználásával cseréljétek fel a szavak sorrendjét, és tessék fejben és hangosan is mondogatni őket az új felállásban, egészen addig, amíg homlokotokra nem csaptok: "Heuréka, tudom már, ki az író!"

Ha ez is megvan, már csak arra kell rájönnötök, hogy melyik művére gondoltam, ehhez pedig egy újabb, immár utolsó szóval járulok hozzá: Prizma

Nem is olyan nehéz, ugye? A megfejtéseket (író és mű) továbbra is az 50konyv@gmail.com -ra várom gyorsan, sebesen, és nagyon szép nyarat kívánok mindannyiótoknak!

V.J.

(A 43. könyv Vácra vándorolt Gelle Evelinhez, aki elsőként fedezte fel feladványomban Mary Poppinst. Vastaps replay neki!)






2013. március 6., szerda

Karakterek! MEGFEJTVE

Üdv, Játékosok!

Az idő  úgy rohan, mintha kergetnék, és én már megint az adósotok vagyok egy feladvánnyal! :)
Ezúttal a 43. könyvért kell "megvívnotok", mégpedig úgy, hogy előcsalogattok az emlékezetetekből mindenféle könyvszereplőket!

Ennek a rejtvénynek a prototípusát már megismerhettétek a testvéri szeretet előtt tisztelgő bejegyzésben: kérdéseket sorolok, leírjátok a válaszokat, és annyiadik betűt kell bekarikázni, ahányas szám van a kérdés mögött. Aztán megkaptok egy számomra kedves figurát, akinek a nevét gyorspostával küldhetitek az 50konyv@gmail.com - ra!

Lássuk, ki(ke)t keresünk!

1. Weasley mama keresztneve (1)
2. Piscine Molitor Patel bátyja (2)
3. Borbak úr! :) (2)
4. Romanovics Raszkolnyikov első "R"-je takarja! (4)
5. Pöttyös kislány! (1)
6. Rentai Renáta szíve érte dobog (2)
7. Kockás kisfiú! (1)
8. Az Éjszakai cirkusz ikerlánya (1)
9. Halála az olvasásra kötelezett gimnazisták réme! (1)
10. Watson doktor keresztneve (4)
11. A legnaivabb Stark (1)

A legutóbbi feladvány megfejtése - amint arra sokan rájöttetek - az irigység volt, a leggyorsabb versenyző pedig Bagi Erzsébet Budapestről! Így legyen szerencséje mindnyájatoknak!

Üdv: V.J.

2013. február 26., kedd

Az első... MEGFEJTVE

Szégyen és gyalázat, de tényleg ez az első idei bejegyzés... Az egek haragja kivívva, tuti, hogy ezért nem tavaszodott ki eddig, mert még a fák sem hajlandók rügyet bontani, a hó-és esőfelhők pedig visszafogni magukat, amíg V.J. be nem váltja ígéretét, miszerint gazdát talál az Ötvennek...

No, a drámai felvezetés után pironkodva vallom be, hogy bizony már azt sem tudom, hányadik könyvnél jártunk, úgyhogy dúlhatom a játék postafiókját, de remélem, azért akadnak még kitartó jelöltek, akik benéznek még hozzám!

Régi játékosok, csaljatok ide újakat, ha tudtok, most ugyanis nem lesz angyalkázás, de súgni lehet másoknak! ;)

A régen várt feladvány így szól:

Magyar földön sárgában jár,
angol honban zöldet ölt;
ha hordtad már kebeledben,
nem kétséges, meggyötört.
Bármikor, ha elragad,
azt mondják Rád, kutya vagy!


Várom megfejtéseiteket az 50konyv@gmail.com-ra,  és nyereményekben gazdag esztendőt kívánok nektek blogomon innen és túl!

Üdv,
V.J.

2012. december 8., szombat

Az utolsó... MEGFEJTVE

Salve, Játékosok!

Remélem, nem ijesztettem meg senkit különösebben a címmel, rejtvényem csak az idei évben utolsó, mivel sokatoknak vizsgaidőszak van, vagy karácsony előtti őrület, és a postára is időben kell majd feladnom a nyereményt, ha azt akarom, hogy még idén megérkezzen!

A legutóbbi könyv Halász Anikóhoz szállt, Székesfehérvárra, méghozzá angyalszárnyakon (a megfejtés "Joseph Heller: Gold a mennybe megy" volt); kívánom, hogy lelje örömét benne!

A most következő feladvány a legelsőre hajaz, ahol tulajdonképpen nem kellett irodalombarátnak lenni ahhoz, hogy a rejtvény nyomán kigyulladjon az a bizonyos villanykörte a főben, hiszen a megfejtés egyetlen egy szó volt. Nem lesz nehéz, ígérem! :)

Ikervízesés,
mit táplál öröm, bánat;
nincs állandó medre,
mégis gyakran árad.
Íze nélkül nem étel az étek
(témája volt ez egyszer egy mesének);
s nem üveg, mit párásít, nem is levegő...
Kérdem én tőletek, vajh mi lehet "Ő"?


No? Jelezném, hogy mivel az utolsó tízben vagyunk, most már minden feladvány úgymond nyílt kör, és jöhetnek a régi nyertesek is angyalkodni, csak akkor tüntessék fel az üzenet tárgyában, hogy "kisangyal szeretnék lenni"! A cím természetesen a régi, új játékosok kedvéért: 50konyv@gmail.com .
Nagyon örülök, amikor új játékosokat hoztok, külön köszönet mindazoknak, akik a saját blogjukon is hirdették a játékot!

Végezetül pedig, ha van kedvetek, írjátok meg hozzászólásban, hogy az idei évben olvasott könyvek közül melyik tetszett nektek a legjobban, hogy az írók is megkaphassák a maguk reklámját! :)

Üdv,
V.J.

2012. november 27., kedd

Ráadás asszociáció MEGFEJTVE

Kedves Játékosok!

A legutóbbi feladvány sikerére tekintettel most ismét asszociációs rejtvényt kaptok, de előbb nézzük a két utolsó bejegyzés megfejtését!

A 36-37-38. könyvért rímelni kellett, és az így kapott szavak betűiből összetenni a megoldást.
A négy rímszó a "nálad", "nyája", "csokira" és a "sör" volt, így jött ki Arany János: Családi kör című verse.
A szerencsés nyertesek pedig:
Zubály Erzsébet, Nyíregyháza
Timku Tímea, Záhony (Paráda Edit angyalsága nyomán)
Szatmári Erika, Dévaványa

Vastaps és főhajtás!

A képek alapján felismerhető számos könyvek pedig a következők voltak:


1. Jules Verne: 80 nap alatt a Föld körül 
2. Agatha Christie: Tíz kicsi néger/Tíz kicsi indián (USA)
3. Agatha Christie: Három vak egér 
4. Heinrich Harrer: Hét év Tibetben

Itt a leggyorsabb Halász Réka volt, Fertődről, neki is újfent gratulálok! :)

Most pedig jöjjön a 40-es számú Mah-ree Nok "lakatja":



Asszociálj egy számos könyvre,
de ne címét, az írót nézd!
A megfejtés egy másik könyve -
ha címében "aranyat" látni vélsz,
megoldásoddal célba érsz!

És még egy csodaszép alliterációt is találtok benne, de ezt már csak csendben teszem hozzá, annak örömére, hogy elértünk a 40. könyvig, és még mindig szívesen játszotok, akár visszatérőként is! :)
Bizony, miután ezt megfejtettétek, már csak 10 könyv marad, de semmi pánik, már gondolkodom, kiket tudnék még megfűzni, hogy a "Vendégkönyv" szekcióba tett felajánlásukkal bővítsék a nyertesek számát!

Minden szépet, jót kívánok; gyártsatok adventi koszorút, suvickoljatok csizmákat, mert "Tudjukki" közeleg!

V.J.

2012. november 16., péntek

Számok, asszociációk MEGFEJTVE

Kedves Játékosok!

Még nem adom meg a legutóbbi rejtvényem megfejtését, mert bár az első HÁROM embernek ígértem könyvet, csak két helyes megfejtés érkezett, úgyhogy a 38. könyv még mindig versenyben van. Tessék hát törni még egy kicsit a fejet a legutóbbi bejegyzésen!

A 39. könyv feladványához egy molyos kihívás adta az ötletet, amihez olyan regényeket, meséket kellett elolvasni, amelyek címében szerepel egy szám.
Most négy ilyen számos könyvnek a szerzőjét és címét kell elküldenetek az 50konyv@gmail.com - ra ahhoz, hogy "Az Ötven" egy tagja hozzátok vándoroljon, és hogy melyik ez a négy könyv, ahhoz segítségül feltöltök négy képet - egyet-egyet mindegyik könyvhöz, ami segít asszociálni a címére; és megoldásotok ellenőrzésére is kaptok egy mankót:

Hogyha e négy számos könyvnek
összeadod számait,
egyenlőség jeled mögött
szép, kerek szám: száz virít!
















Remélem, veszitek az adást! :) És ne feledkezzetek meg a 38. könyvről sem, lapozzatok vissza az előző bejegyzéshez!

Üdvözlettel: V.J.

Bubifóliát a törékeny remények köré No.5 - Anonim impulzusvásárlók kihívása

Kedves Blogolvasók, kik erre az elhagyatott oldalra tévedtetek! Amikor először hallottam róla, hogy létezik ez a kezelés, amivel meg lehet m...