2013. november 2., szombat

48 - Akinek két anyja volt! MEGFEJTVE

Üdv, Játékosok!

Úgy látszik, a játék vége felé a rendszeresség már nem kenyerem, mert vagy hónapok maradnak ki két bejegyzés között, vagy pörgök ezerrel, de eddig még nem érkezett panasz a rapszodikus játékvezetésért, úgyhogy talán nem is bánjátok, hogy meglepetésszerűen csapok le rátok az új rejtvényekkel!

Az előző, 47. feladvány megfejtése Mocsár József (szerk.): Szarkaláb-keringő volt, egy antológia, amit Taraj Tündének sikerült elsőként megfejtenie, tovább erősítve Budapest osztatlan első helyét a játékban! :) Gratulálok neki itt is, a héten megy a csomag, remélhetőleg a 48. nyertes könyvével együtt!

A mai feladvány pedig... Nos, egy rövid magyarázatot igényel a dolog, és akkor a bejegyzés címe is mindjárt érthető lesz: 

Ha jól meggondoljátok, minden papírra vetett történet szereplőjének két anyja (vagy apja) van: egy, aki megírta/álmodta őt, és egy, akit megírtak/álmodtak neki. Így például Dudley Dursley egyes számú édesanyja J.K. Rowling, a kettes számú pedig Petunia Dursley. Capite, giocatori?

A feladat tehát most annyi, hogy kaptok hét "sorok között született" embert, és mindegyiküknél meg kell mondanotok - illetve e-mailben elküldenetek az 50konyv@gmail.com-ra - a két anyukát vagy (férfi írók esetében) apukát. Remélem, a rejtvény nehézségi fokánál fogva nem jutunk el odáig, ahová talán a manók elcsaltak néhány embert ("Fejtegesse ezt tovább, akinek két anyja volt")! :P

A kérdéses szereplők pedig:

1. Csándy Katalin
2. Venetia Lytton
3. Niko Leandros
4. Robby Kincaid
5. Arwen Undomiel
6. Viharos Edric
7. Pósa Richárd

Ügyesek legyetek és gyorsak, ezzel együtt már csak három könyv van játékban! (és talán egy ráadás, de erről majd később ;))

Üdv:

V.J.

2013. október 31., csütörtök

47 - Hupikék egek! MEGFEJTVE

Üdv, Provinciabeliek!

Talán a manók buherálták meg a gépemet, de nagyon huncutul, mert már másodjára próbálom feltölteni az új feladványt, remélem, ezúttal sikerrel is járok!

A helytartó közbenjárására végül többeteknél megszületett a helyes megfejtés (Rob Thurman: Éjvilág), elsőként Sándor Anitánál, akinek köszönhetően most már Dunaújváros is a könyvgazda városok közé tartozik! Vastaps és gratula neki!

Ezúttal kis manóink is elégedettek voltak, mert csak Ponci segítségével tudtátok feltörni a 46. könyv lakatját, úgyhogy kénytelen voltam fejet hajtani furfangos lényük előtt, most azonban úgy érzem, ideje visszavennem a kezembe a stafétabotot a rejtvényeket illetően! A "manóművek" helyett fabrikáltam valami törpöset, fogadjátok szeretettel:









Mikor Tréfi törpnek
köpenye elázott,
láthatatlan maradt -
s ezt a szörnyű átkot,
csak iszap mosta le,
de honnan, ó honnan?

Mondd ki azt a helyet,
s akkor azon nyomban
birtokodban lesz
a szerk. úr fele-neve,
s tudd, hogy az ő napján
szűnik a tél szele.
S a műről mit mondjak?
Fele legyen titok!
Első szava csupán
a címnek, mit mutatok:

tollas tolvaj
végtagja,
amely utal korodra!

Remélem, üdítően hat Rátok ez a kis szösszenet, várom megfejtéseiteket az 50konyv@gmail.com -ra!

Üdv:
V.J.

2013. október 26., szombat

Még mindig 46 - A helytartó levele MEGFEJTVE

Komisz vihogástól
zeng a kerek erdő,
manó ölti nyelvét
rám, nem egy, nem kettő.

Nincs több mentőkötél! -
kiáltják gúnyosan -
ha nem megy maguktól
eszesen, okosan,

úgy segítsen rajtuk
másik kerek fülű,
tőlünk nem kapsz semmit
Ember, te együgyű!

Hát, még sosem neveztek együgyűnek versbe szabva, pláne nem kórusban kántálva, no de a manók már csak ilyenek. Pedig nem is azt vártam tőlük, hogy ők maguk adjanak segítséget a saját feladványukhoz, csak hogy nekem engedjenek meg egy újabb mentőkötelet, de még ahhoz is túl fukarok voltak. Manóbüszkeség, emberátok… Ez a helyzet azonban számomra tarthatatlan, ezért végső mentsvárként az egyetlen emberhez fordultam, aki még segíthet, akiről tudtam, hogy (kerek) fülei nem lesznek süketek a szégyenteljes szituáció szülte jajszavaimra, és nem is kellett csalódnom! Kétségbeesett levelemre gyors levél válaszolt, és ezt üzente nekem, Nektek a helytartó:


Áve, Embelek!

Egyetlen dolog van, ami annál is jobban felbosszant, mint amikol a balátomat kigúnyolják, ez pedig a nevesincs aplólékok szemtelensége. Nem tűlöm, hogy szeletett plovinciám agyafúlt lakóin kifogjon pál töpölödött latol! Ilyen lohadt viselkedéssel hamal gladiátolképzőben találhatják magukat, de előbb azélt még meg kell menteni a becsületünket.

Folgatom, hát lavasz kis feladvány, annyi szent, de nem legyűlhetetlen, úgyhogy no pala, Ponci majd segít!

Előszöl is, a szelző… Lóbelt? Én azt hittem, Lóbelt, de kidelült, hogy csak álcázza magát, és még csak nem is úliembel, hallatlan!

A főszeleplőnek meg nem átallott olyan nevet kölcsönözni, mintha egy vihalos shakespeale-i dláma alakja lenne, pedig az nem egy vad és folmátlan labszolga, élthetetlen…

Na, lemélem, ezzel felgyújtottam a villanyköltét a fejecskékben, és végle véget vethetünk az eldei vincogásnak!

Lajong és válja a fészbúk lájkokat:

Ponci

U.I.: Visszatélve még a manók eledeti feladványához: ugye, azt tudjátok, hogy minden manó lokálpatlióta, és az „abc”-jük igazából „ábécé”?

:) - hát nem??? :)

Várom villám válaszaitokat!

V.J.


P.S. (csak hogy ne legyen két u.i.): Ragyogó napsütés szűrődik át narancssárga függönyeimen, miközben ezeket a sorokat írom, és egyre csak mosolygok - ettől a játéktól mindig olyan jó kedvem lesz! Eddig még nem volt ilyen szentimentális, szerepből kiesős kiszólásom, de olyan kedves, jóleső dolgokat írtok az 50konyv@gmail.com - ra (ahová a megfejtéseket várom), hogy muszáj képernyőre vetnem: nagyon-nagyon bírom a játékosaimat!!! <3 Törjétek a fejeteket!

2013. október 19., szombat

46 - A három manó visszatér MEFEJTVE

Üdv, Játékosok!

Hát hol is kezdjem… Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy ugyan mi a csudát lehet szöszmötölni majd’ két hónapig egy feladvánnyal, vennék egy nagy levegőt felborzolt idegeim csillapítására, és finoman visszakérdeznék: próbált már Kend/Kegyed manót engesztelni? Mi több, nem is egyet, de mindjárt hármat?

Amikor mindössze egy nappal a 45. könyvért meghirdetett versenyt követően beérkezett Porvay Attila megfejtése (Tóth Árpád: A holdkóros apród története), amit aztán több is követett, kis manóim úgy megsértődtek, hogy már-már azt hittem, hogy a kulcsokat sem adják oda végül.

- Csalás! Arcátlan, szemérmetlen csalás! – hőbörgött a középső, miközben apró, összeszorított ökleivel a levegőbe csapkodott, mintha le akarná teríteni a kudarcot.

A legifjabb keserves sírásra fakadt, szégyentől roskadó vállai még a tényleges termeténél is kisebbnek láttatták.

- Nos… - köszörülte meg a torkát a legidősebb, aki úgy tűnt, nem hagyja annyiban a dolgot, bár becsületére legyen mondva, átnyújtotta a saját kulcsát, és szigorú tekintete láttán az öccsei is így cselekedtek – Ez valóban hallatlan, sőt, mondhatni tűrhetetlen, úgyhogy ide a 46. könyvvel, aztán egy hónapig ne is lássunk!

Nevessen ki, aki akar, de a három apróság olyan bősznek tűnt abban a pillanatban, hogy nem mertem ellenkezni, és át is adtam nekik a soron következő Mah-ree Nokot.

Szaporán dobogó szívvel tértem vissza az erdejükbe egy hónap múlva, ahol már vártak rám, büszkén kihúzott háttal.

- Konzultáltunk Kobak apóval – vetette oda foghegyről a legidősebb – Készen állunk a következő körre!

- Úgy bizony! – bólogattak hevesen a testvérei, majd a kezembe nyomtak három papírfecnit.

- Ejha… - nyögtem ki, miután átfutottam azokat, ők pedig elégedetten vigyorogtak.

- Neked sem mondjuk meg a megoldást – szegte fel az állát a legifjabb – Majd meglátjuk, van-e merszed olyat feladni, amire Te sem tudod a választ! (nem volt) – azzal ott is hagytak.

Azóta eltelt még egy hónap, és már sejtem, hogy „mire ment ki a játék”, de hallgatok, mint a sír, lássuk, Ti mit kezdtek vele!     

Az első papíron, amit a legifjabb manótól kaptam, egyetlen mondat állt egy hatalmas smiley kíséretében:

"Hurrá, én voltam!"

A középső manófivér ismét egy verssel állt elő, de most hiánytalanul:

"Ha annyi éves lennék, ahány évszak,
s azt annyival szoroznám, ahány hónap,
majd kivonnám belőle, ahány magyar betű
- láthatod, eddig igazán egyszerű -,
birtokában leszel annak a számnak,
ahány betű híja az anagrammának."

A legidősebb manó cetlijén egy számsor és egy kép állt:

12-3-17-15 ("Fel is cserélheted őket tetszőlegesen!" – írta, kacsintós smiley-val)














Hát, meg kell hagyni, ezúttal valóban jól elbújtatták a szerzőt és a könyvcímet, ezért kikönyörögtem tőlük, hogy hadd adjak Nektek egy kis mentőkötelet, de csupán két szót (na jó, ténylegesen hármat, de ebből kettő összetartozik) engedtek nekem, és azt se szívesen, szóval kapaszkodjatok ezekbe, ha elakadtok:

New York, félvér

Talán akadnak köztetek, akik eme közreműködésemmel hamarabb megfejtik a feladványt az én egy hónapomnál, én mindenesetre drukkolok Nektek, hiszen már nincs sok hátra…Várom a megoldásokat az 
50konyv@gmail.com – ra, mint mindig!

Üdv:

V.J.

2013. augusztus 21., szerda

45 - A három manó MEGFEJTVE

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három furfangos, ám önhitt manó - fivérek -, akik fennhangon hirdették, hogy náluk élesebb eszű teremtmény még nem járt ezen a kerek földön. Dicsekvésükre sokan rábólintottak, de még többen csak rálegyintettek, nem igazán vették őket komolyan. Ez igencsak bosszantotta mindhármukat, ezért megfogadták, hogy minden alkalmat megragadnak leleményességük bizonyítására, vagy csorbuljon ki a fülük hegye!

Ez a fogadalom vezetett az én ismeretségemhez is e három manólegénnyel, mert már épp kezdtem kifogyni az ötletekből, hogy milyen feladványokat adhatnék a játékosaimnak, amikor hírüket vettem, és üzentem is értük azon nyomban: ha valóban olyan agyafúrtak, hát rejtsék el a 45. könyvet egy olyan feladvány mögé, amit csak a legrátermettebbek tudnak megfejteni!

Összenéztek, kacsintottak, felém pedig bólintottak, s már vitték is a könyvet egy fából faragott ládába, amin három lakat is van, és a kulcsokat csak akkor adják át, ha valaki megfejti mindhármuk találós kérdését.

A legidősebb most ravasz mosollyal az ajkán áll elétek:

- No, emberek és embernék, hosszas töprengés után úgy egyeztünk meg a fivéreimmel, hogy én adom meg az elrejtett költemény témáját, vagy "meghatározó motívumát", ha úgy tetszik. Jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el! Íme, így szól:

Nem eszed meg, s nem használod,
szemed előtt mégis elfogy,
s bár nem tölti senki újra,
teli lesz egy hónap múlva!  

A középső olyan izgatott, meg sem várja, míg megfejtitek ez első feladványt, már mondja is a magáét:

- Én mondom a költőt, én mondom a költőt! De csak ha Ti is költötök, mert én ugyan számra nem veszem a nevét!

Szelíd költő szép szavai
rímekbe font melódiák,
keze alól gyöngyszemekként
peregtek az elégiák.

Kezelni hiába próbálták -
korán elment ...........................!

- Nem mondom ki, nem mondom ki! - kacag komiszul, hogy a hasát kell fognia közben.

A harmadik elégedetten húzza ki magát, hiszen most már rajta a sor.

- Csalafintaság ide, csalafintaság oda, azért úgy tisztességes, ha elárulom, az idősebb bátyám témája nem egy versét ihlette az ifjabb testvérem által elbújtatott költőnek... Úgyhogy most figyeljetek csak igazán, mert a kulcsszót, ami a feladott vers címében is szerepel, csak tőlem tudhatjátok meg!

Mi csörög  zsebedben? Mi csörög tárcádban?
Mit nem adsz oda a koldusnak, arcátlan?
Bár nem nagy érték, érdekli a rablót -
ez pedig nem más, mint a Te ...................................!


- Én sem mondom ki! - csapja össze a két tenyerét, és versenyt vihog a fivéreivel.

A játék tisztaságának kedvéért a helyes megfejtést (költő és verscím) továbbra is hozzám kell küldeni az 50konyv@gmail.com -ra, én pedig ünnepélyes keretek között fogom felnyitni a ládát, és küldöm el a győztesnek a könyvet. Sok sikert mindenkinek, közeledünk már a finishez!

Üdvözlettel:
V.J.

U.I.: A 44. könyv Egerbe vándorolt Karácsony Boglárkához, aki valószínűleg nem is sejtette, hogy Cecelia Ahern "Ahol a szivárvány véget ér" című könyvének olvasása egy nap lakatot feltörő kulcs lesz! :) Itt is gratulálok neki! 


2013. június 29., szombat

44 - Kódolj, kombinálj! MEGFEJTVE

Legkedvesebb Játékosaim!

Több, mint három havi blogcsendkirály után végre visszatérhetek hozzátok, és hatalmas virtuális ölelés, amiért ekkora kihagyás ellenére sem iratkoztatok le! Hálából olyan feladványt kaptok, amilyen még nem volt... Soha... Egyszer sem... Muhaha!!! (Ezt a "sátáni" kacajt például biztos tudjátok, kitől idéztem, de ez túl könnyű lenne :))

Első lépésként adok nektek egy kódot: 8434... Akár fel is bonthatjátok elemeire, "hátha" úgy még jobb: 8-4-3-4 

Második lépésként kaptok három szót és egy nevet, melyeknek első ránézésre semmi közük nincs egymáshoz, de legalább ABC-rendben állnak: Aha, Cecelégy, Ernő, Lián

Most, hogy léptetek kettőt, álljatok meg! A kód felhasználásával cseréljétek fel a szavak sorrendjét, és tessék fejben és hangosan is mondogatni őket az új felállásban, egészen addig, amíg homlokotokra nem csaptok: "Heuréka, tudom már, ki az író!"

Ha ez is megvan, már csak arra kell rájönnötök, hogy melyik művére gondoltam, ehhez pedig egy újabb, immár utolsó szóval járulok hozzá: Prizma

Nem is olyan nehéz, ugye? A megfejtéseket (író és mű) továbbra is az 50konyv@gmail.com -ra várom gyorsan, sebesen, és nagyon szép nyarat kívánok mindannyiótoknak!

V.J.

(A 43. könyv Vácra vándorolt Gelle Evelinhez, aki elsőként fedezte fel feladványomban Mary Poppinst. Vastaps replay neki!)






2013. március 6., szerda

Karakterek! MEGFEJTVE

Üdv, Játékosok!

Az idő  úgy rohan, mintha kergetnék, és én már megint az adósotok vagyok egy feladvánnyal! :)
Ezúttal a 43. könyvért kell "megvívnotok", mégpedig úgy, hogy előcsalogattok az emlékezetetekből mindenféle könyvszereplőket!

Ennek a rejtvénynek a prototípusát már megismerhettétek a testvéri szeretet előtt tisztelgő bejegyzésben: kérdéseket sorolok, leírjátok a válaszokat, és annyiadik betűt kell bekarikázni, ahányas szám van a kérdés mögött. Aztán megkaptok egy számomra kedves figurát, akinek a nevét gyorspostával küldhetitek az 50konyv@gmail.com - ra!

Lássuk, ki(ke)t keresünk!

1. Weasley mama keresztneve (1)
2. Piscine Molitor Patel bátyja (2)
3. Borbak úr! :) (2)
4. Romanovics Raszkolnyikov első "R"-je takarja! (4)
5. Pöttyös kislány! (1)
6. Rentai Renáta szíve érte dobog (2)
7. Kockás kisfiú! (1)
8. Az Éjszakai cirkusz ikerlánya (1)
9. Halála az olvasásra kötelezett gimnazisták réme! (1)
10. Watson doktor keresztneve (4)
11. A legnaivabb Stark (1)

A legutóbbi feladvány megfejtése - amint arra sokan rájöttetek - az irigység volt, a leggyorsabb versenyző pedig Bagi Erzsébet Budapestről! Így legyen szerencséje mindnyájatoknak!

Üdv: V.J.

Bubifóliát a törékeny remények köré No.5 - Anonim impulzusvásárlók kihívása

Kedves Blogolvasók, kik erre az elhagyatott oldalra tévedtetek! Amikor először hallottam róla, hogy létezik ez a kezelés, amivel meg lehet m...