2012. június 9., szombat

Ajánló

 
Napsugaras, szép, jó napot minden kedves Blogkövetőnek!

Az előző feladvány szívósnak mutatkozott – egyetlen egy tipp érkezett be az 50konyv@blogspot.com - ra, Shakespeare Othellóját megkockáztatva. Nos, a mór stimmel, de egy magyar íróról van szó, TEHÁT… (Most segítettem, akinek szeme van hozzá, lássa J)

Új feladványt még nem hoztam össze, de nemsokára sort kerítek arra is, ellenben itt az ideje, hogy kampányoljak egy amerikai kollegina könyvei mellett, mert az itthoni marketingje még nem az igazi... Aki molyosként tévedt ide a blogomra, az lehet, hogy már találkozott Rob Thurman nevével és hírhedt Cal Leandros sorozatával – Magyarországon eddig két része jelent meg, Éjvilág és Holdvilág címmel, sokak örömére. A két megjelenés között sajnálatosan hosszú idő telt el, mivel nem fogyott úgy a könyv, hogy a következő részt is le akarják fordítani, pedig aki olvasta – magamat is beleértve -, azt mind magával ragadta a történet. Egy szó, mint száz, fogyasztani kell a példányokat, hogy a soron következő részt is anyanyelvünkön kaphassuk markunkba!

Röviden felvázolnám, hogy én miért szerettem meg a sztorit, hátha kedvet kaptok hozzá:
ad1) A helyszín New York, izgalmas és pörgős város, pláne, ha a fantasy műfajához hűen természetfeletti egyedek is megjelennek az utcáin, parkjaiban vagy épp a Brooklyn-híd alatt;
ad2) a főhős is csak félig ember, fiatal, lázadó, démoni hagyatékával küzd;
ad3) amiben rettenthetetlen bátyja segíti, aki egyszerű ember létére szívós ellenfele az életükre törő szörnyeknek.

A karakterek szinte kipattannak a könyvből, és már ott is vannak az ember szeme előtt (a youtube-on fellelhető fan artok rá a tanúk, különösen a „Cal Leandros – The City is at war” c. videó adja vissza a hangulatot), olyan dumával, hogy könnyesre neveti a szemét az olvasó, de közben kapkodnia kell a fejét, hogy követni tudja az akciódús fordulatokat.

Persze, senkit sem akarok befolyásolni, könyvvásárlásra kényszeríteni, de egy pillantást azért mindenki vethet a bookline-on a két könyvre, olvassatok bele az összefoglalójukba, aztán ha felkeltették a kíváncsiságotokat, adjatok nekik egy esélyt! Esetleg érdeklődjétek meg, hogy van-e olyan ismerősötök, akinek már megvan, és akkor beleolvasva pénz kiadása nélkül is eldönthetitek, hogy megérdemli-e a harmadik rész (és mind a többi) is, hogy a Tuan-kiadó beleinvesztáljon!

Mára ennyi, a múltkori bejegyzés feladványát pedig ne hagyjátok megfejtetlenül, mert „Az ötven” második fele még gazdára vár!

Üdv,
V.J.  



2012. május 19., szombat

Az utolsó májusi MEGFEJTVE

Napsugaras szép napot!

Most nagyon rövid leszek, mert mint azt tudjátok, a vizsgaidőszak Démoklész-kardja az én fejem fölött is ott himbálózik könyörtelenül! Ezért nem is teszek a rejtvény mellé ajánlót, majd ráduplázok nyáron, amikor mindenkinek több ideje lesz IGAZI könyvek olvasására. :P

A feladvány pedig (az 50konyv@gmail.com - ra várom a megfejtést!):

"Ha megtette kötelességét, elmehet.
  Nemigen viselnek ma már ilyen nevet,
  ámde írónknak megfelelt!
  Ellentmondás a mű címe -
  ennyi most a rejtvény, íme!"


Nem túl nehéz, igaz? Írót s műcímet küldjetek, minél gyorsabban!

Üdv:
V.J.

(A legutóbbi két megfejtés Szepes Mária: A vörös oroszlán (anagramma) és Szerb Antal: Utas és holdvilág c. regényei voltak.)


2012. május 11., péntek

Repetition MEGFEJTVE

Konnichiwa!  :P

A legutóbbi rejtvényre még nem érkezett megoldás - gyanítom, az érettségi- és vizsgaidőszak rabjává lett sok játékos, ezért megismétlem a kérdést, de újat is kaptok!

A legutóbbi feladvány így szólt:

"Voilá! A Sors örömnásza, persze
nem mindenkinek oly nagy öröm. Szerte

a világban, ki gyengébb lapot kapott,
az Élet játszmáján olykor nagyot bukott."

Az eb a vastagított első sorban van elhantolva, hámozzátok ki az anagrammából a magyar szerzőt s regényét! Újak kedvéért: az 50konyv@gmail.com - ra kell elküldeni a megfejtést!

Annyit segítek, hogy egy hölgyet bújtatok a szavak között, aki már sajnos nem él, de hihetetlenül gazdag életművet hagyott ránk, amit külföldön is elismernek!

Az új feladvány pedig így szól:

"Bár az író magyar, másnak mondja neve,
  s amit Anti megtanult, ő sem felejtette!
  A mű címe nem napsugaras, épp ellenkezőleg;
  s benne leled nevét bőröndöt vivőnek..." 


Itt is egy szerző és egy műcím lesz a megoldás, amit ugyanoda várok, mint az eddigieket!

Vizsgázó játékosaimnak egy kalappal kívánok, én is ebben a cipőben járok, úgyhogy tudom jól, milyen érzés! Ne hagyjátok, hogy a "vaskosak" kiábrándítsanak titeket az olvasásból! :) Aki pedig nem vizsgázik, de szorgoskodik rendületlenül, annak is kitartást, közel a nyár!

Sayonara,
V.J.

2012. április 30., hétfő

Raff-raff...

Üdv minden blogkövető Játékosnak!

Hát, ami azt illeti, a Rafflecopter ismét nem bizonyult túl népszerűnek, úgyhogy a jövőben azt hiszem, eltekintek az alkalmazásától... Kinek kell Fortuna alamizsnája, a magyar ember szeret megküzdeni a jussáért! :)

Mivel az egy szem jelentkezőnk már egy korábbi sorsoláson is nyert, még egy példányt már nem küldök ki neki, de lehetőséget kap rá, hogy ő legyen a "Jótündére" valakinek, és megnevezhet egy személyt, akinek az ő nevében adom postára a 22-es könyvet!

Reményi Korinnának köszönöm, hogy hozzászólt az előző bejegyzéshez, már csak azért is, mert külön öröm, ha egy korábbi győztes visszalátogat a blogra akkor is, ha már nem játszik könyvért! Mivel rajta kívül más nem küldött fordítható mondatokat, magam láttam neki a "munkának". Ímé, a termés (megjegyzem, egyik jobb, mint a másik, és ezt szó szerint kell érteni - van, amelyik nagyon jó, néhány egy másikból nőtt ki, egyesek pedig csak gyógypárbeszédbe illesztve állják meg a helyüket, de legalább viccesek!):

A gyáva vágya
Kereket erre tekerek.
Kereket arra tekerek.
Innen enni
Komor romok

A csodálkozó: Ennyi dinnye!
A szegény ember: Bére veréb!
A helyesen írni nem tudó: Gyere, siet Anna, te is ereggy!
Fura árnyalat: Ereszkék ékszere
A fitymálló: Ő nem menő.
A szégyenlős: Meg ne lássál engem!
Sosem nyugodt lélek: Ideg nem engedi
A sós edény nem finom, DE!: Más edény édes ám!
Felelésnél: - Engem hívjon ki!
                   - Engem meg ne!
A falusi: - Dehogy tetszöl neki, Maris, há' mög se néz, ha elgyün!
               - Mögnéz az éngöm!
Parázs vita: - Nem én leheletem!
                    - De te leheleted!
A várkapitány bánata: Erőd erős őre dőre.
A válasz: Te, megyek! Adom oda kegyemet!  
Sok-sok okos kos.

Na? NAAAAA?!?!?!?! Ugye, milyen csodás nyelv a magyar? :) Ha máskor is jut még eszembe, akkor hozzácsípem ehhez a bejegyzéshez, biztos akad még jó pár. Ti se adjátok azért fel, a hozzászólásba még küldhettek be ilyen aranyosságokat, de már csak versenyen kívül.

Most pedig következzék, amire mindenki vár, a lényeg, a 23. könyvért szóló feladvány:

"Voilá! A Sors örömnásza, persze  
  nem mindenkinek oly nagy öröm. Szerte
  a világban, ki gyengébb lapot kapott,
  az Élet játszmáján olykor nagyot bukott."

Az eb a vastagított első sorban van elhantolva, hámozzátok ki az anagrammából a magyar szerzőt s regényét! Újak kedvéért: az 50konyv@gmail.com - ra kell elküldeni a megfejtést!

Jó fejtörést!
V.J.

A heti ajánlatom ezúttal egy közös szerzemény Csobai István és Wendler Zoltán urak tollaiból:
http://iroklub.napvilag.net/iras/40009

2012. április 22., vasárnap

Erőszakos = sok a szőre


Kedves Játékosok!

Elérkeztünk a 22-es számhoz (a 21-es könyv nyertese Reményi Korinna, Nyíregyháza), amit egy újabb Rafflecopterral szeretnék megünnepelni! Ezúttal két belépő (entry) lesz: egy ingyenes, ami bárkire rámosolyogtathatja a szerencsét, és plusz egy azoknak, akik a feladatot is teljesítik.
A cím Karinthy Frigyes „Naplóm, életem” című kötetéből származik, ahol Babits Mihályt idézi - kedves írónk ugyanis nagyon szerette a nyelvi játékokat, és több szót, mondatot összegyűjtött, ami visszafelé is ugyanaz. Elképzelte, milyen nagyszerű lenne ezeket egyszer mind egybe gyűjteni, hát most rásegíthetünk! J Magam is hallottam már néhányat, egy-kettőt én is kitaláltam, így ennyit ismerek összesen:            

Indul a kutya s a tyúk aludni
Indul a görög aludni
A sári pap írása
Sok a kos / Sok sebes kos
A lány nyála
A rút túra
E rőt tőre
Géza, kék az ég

A feladat pusztán annyi, hogy hozzászólásként írjatok be olyat, ami a listán vagy korábbi hozzászólásban még nem szerepel; akár mástól hallottátok, akár magatoktól jöttetek rá! Akinek egy sem jut eszébe, az a „Free entry” gombot még benyomhatja, így lesz esélye nyerni, nem kell csüggednie!

Fakasszuk mosolyra a már fentről leselkedő íróinkat, költőinket!

V.J.


A mostani ajánlatom pedig Hepp Béla (aLéb) kiváló Holle anyó feldolgozása:

http://iroklub.napvilag.net/iras/14171

A költő úrnak egyébként már jelent meg kötete, „Csöndes érintés” címmel, ami nagyon találó: versei lágy szépségükkel érintik meg az olvasó lelkét – aki nem hiszi, járjon utána!

Senki ne lepődjön meg, a rafflecopter számláló csak 23-án nyílik!



a Rafflecopter giveaway

2012. április 20., péntek

Útban a harmadik X felé MEGFEJTVE

Kedves Játékosaim!

A 20. könyvünk nyertese, Fekete István: Tüskevár című művét elsőként kihámozva a rejtvényből: Koreny Dorina Tarnaszentmáriáról. Újabb település a nyertes listán, nagyon helyes! :) Most már megkezdhetjük utunkat a harmadik X-es könyvig, hamarosan félúton leszünk! Már most nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki figyelemre méltatta a blogomat, és játszott velem - nagyon sok kedvességet kaptam vissza tőletek, több formában is, amit nagyon köszönök! A következő példányért pedig itt az újabb találós vers, ezúttal egy fogalmat keressetek:

"Nem is "egész" ez a szó,
de letaglóz egészen,
ha szembenézni valamivel
- sajnos - nem tudsz merészen.
Akaratod megbénítja,
cselekvésnek gátja Ő;
legyőzését áhítozza
minden Tőle szenvedő!"


Ez a bizonyos valami kulcsszerepet kap a regényben is, de erre majd rájön magától is a győztes! :) (Aki pedig eddig nyert, az már tudja is!)

Gyorsan várom a megfejtéseket az 50konyv@gmail.com -ra, szép napokat nektek!

V.J.

A heti ajánlatom pedig "Az elveszett szalag", Kovács Henrietta, alias Henkeetől:
http://iroklub.napvilag.net/iras/18816

2012. április 10., kedd

Április! VÉGRE MEGFEJTVE :)

Isten hozott Benneteket 2012 áprilisában! :)

Először is elnézést azoktól, akik már péntekre várták a bejegyzést, elfelejtettem, hogy húsvét jön, és olyankor nem vonz a számítógép még egy bloggert se :P
Nem is nyújtom hosszúra, nincsenek érdekes híreim (mert azt le sem merem írni, hogy a 19. könyvet a vendégkönyvünk nyertese vitte el, így megvan az első kétszeres nyertesünk :)), szóval íme az új rejtvény, a szép, kerek 20-as számú könyvért:

"Az író neve színes,
 a könyv címe meg szúr!
 Most ne hölgyet keress,
 mert ő bizony úr!"


Szerzőt s címet szokás szerint az 50konyv@gmail.com - ra várom!

Az e heti ajánlatom pedig a mesék kedvelőinek szól, egy tehetséges édesanya tollából:
http://iroklub.napvilag.net/iras/39968
Ne hagyjátok ki!

Bubifóliát a törékeny remények köré No.5 - Anonim impulzusvásárlók kihívása

Kedves Blogolvasók, kik erre az elhagyatott oldalra tévedtetek! Amikor először hallottam róla, hogy létezik ez a kezelés, amivel meg lehet m...